A harmadik: János, a szeretett tanítvány

Jn 13,23 – A tanítványok közül az egyik, akit kedvelt Jézus, az asztalnál Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki és kérte: „Kérdezd meg, kiről beszél.” Erre Jézus keblére hajolt, és megkérdezte: „Uram, ki az?”
János, a szeretett tanítvány tapasztalta azt, hogy vannak pillanatok, amiket Jézushoz hajolva lehet csak megélni. Valószínűleg nem csak ennél az egy kérdésnél, hanem egész este Jézushoz közel ült, és gyakran hozzá hajolt. Olyan bensőséges intimitás ez, amit sokan elveszítettek már. Az emberi kapcsolatainkban sem merjük megtapasztalni. Mennyi felszínes kapcsolatot tölt ki az állandó és fölösleges fecsegés! A szeretet akkor igazi, a barátság akkor mély, ha egymás jelenlétében csendben tudunk maradni. Érezted már, hogy kényszeresen ki akarod tölteni a váratlanul beálló csendet? Miért félsz tőle? Tapasztaltad már, hogy valakivel akkor is megértitek egymást, amikor hallgattok? Akkor bensőséges a kapcsolatotok, ha nem érzed magad zavarban pusztán azért, mert csendben vagytok egymás jelenlétében. Ne menekülj Isten csendes jelenléte elől. Légy bátor kettesben maradni vele egy Szentségimádáson, vagy áldozás utáni csendben. Ne töltsd ki a csendet gondolatokkal, énekekkel, olvasással. Hajolj oda Istenhez, hogy érezd megnyugtató jelenlétét!

Újra leírom: Isten szeretetnyelve a minőségi idő. Add meg neki azt, amivel legjobban szeretheted őt!

Ha éppen akkor rohannak meg a gondolatok, amikor leülsz imádkozni, ha éppen akkor jut eszedbe újra egy régi sérelem, és elönt a harag, akkor legyen gyanús számodra, hogy valaki nagyon nem akarja, hogy imádkozz. Ő az, aki kisgyerek korodtól kezdve azért küzd, hogy elválasszon téged Istentől. Te azonban ne küzdj ellene, csak egyszerűen ne vegyél róla tudomást. Térj vissza az imához, elengedve minden zavaró gondolatot és érzést. Isten jelenléte megszabadít.

A második, akit eléd hozok, Jeremiás.

Jer 20,7-8: Rászedtél, Uram! S én hagytam, hogy rászedj. Erősebb voltál nálam és legyőztél. Nevetségessé váltam napról napra: aki csak lát, mind kicsúfol….Az Úr szava így mindennap gyalázatomra vált és csúfságomra.

Amire Jeremiás tanít minket, az az őszinteség. A bensőséges imához vezető út fontos része, hogy nem hallgatsz el semmit Isten előtt. Mindent elé társz, ami a szívedben van. Akkor is, ha nehéz kimondani, akkor is, ha haragszol. Ne rejtsd el. Bár - persze - tudja, de annyira szeret, hogy ha te nem adod neki, akkor nem lép be abba a helyzetbe. Ne idealizáld se magadat, se a kapcsolatotokat! Isten nem egy vendég, akit csak a tiszta szobába engedünk be. Ő családtag akar lenni, mert úgy tud igazán felemelni téged magához.

Az elszenvedett sebezhetőség, a tehetetlenség élménye, akár a tehetetlen harag élménye is segít letérdelni Isten előtt. Ha mélyen rádöbbensz, hogy gyenge vagy és esetlen, akkor végre kinyújtod majd a kezedet, hogy valaki nálad sokkal hatalmasabba kapaszkodj.

Nézzünk néhány Bibliai alakot, akik tanítanak minket imádkozni!

Elsőként Dávid királyt hozom eléd példaként. Dávid, ahogy hozták vissza az Úr ládáját, így imádkozott: 

Dávid és Izrael egész háza teljes lendülettel táncoltak az Úr előtt, s énekeltek citera, hárfa, dob, csengettyű és cintányér kíséretében. (2Sám 6,5)  Ez nem tetszett a feleségének, aki megneheztelt rá, mert királyhoz méltatlan módon viselkedett. Erre Dávid így felelt: Az Úr előtt táncoltam! Az Úr életére, aki engem atyád és egész háza helyett kiválasztott, s megtett fejedelemnek az Úr népe, Izrael fölött: Az Úr előtt igenis táncolok. Sőt, még jobban megalázkodom, mint most, akkor is, ha a te szemedben megvetésre méltó vagyok is. (2Sám 6,21-22)

Mire tanít minket Dávid?

• Először is: megvan-e az öröm, az önfeledtség az imádságodban? Mersz-e spontán örülni Istennek? Tudod-e őt dicsőíteni? Imáink sokszor leszűkülnek kérésre és hálaadásra. Fedezd fel a dicsőítés szabadságát! Aki dicsőít, az érdek nélkül szereti Istent. Nem kér, nem vár semmit cserébe, csupán örvendezik Isten jelenlétének. Próbáld ki! Szánj rá időt, hogy imában dicsőítsd Istent a saját szavaiddal. (Kezdetben nyugodtan keress egy zsoltárt, ami jól kifejezi gondolataidat, hogy segítsen elindulni.)
• Az önfeledtség azt is jelenti, hogy - úgy, mint Dávid - nem törődsz azzal, hogy mások mit gondolnak. Mered magad szabadnak érezni Isten jelenlétében. Csak hunyd be a szemed, és egyedül Istenre figyelj! Írtam már neked a testtartásról. A testünk végzi a kommunikáció nagy részét. Nem mondhatod valakinek, hogy örülsz, hogy látod, ha közben legörbül a szád, és nem nézel a szemébe. Nyugodtan imádkozz a testeddel is!

Mint Dávid, az Úr ládája előtt, feledkezz bele az imába! Dicsérd Teremtődet!