imádkozzál!

Először ezt olvasd el!

Ez a blog az imádság technikájáról szól. Praktikus segítséget akar nyújtani azoknak, akik az imádság útját keresik, hogy a személyes Istennel találkozzanak. Fontos tudnod, hogy mivel blog, a legfrissebb bejegyzés van legfelül, ezért, ha most érkeztél, talán érdemesebb alulról kezdened. A bejegyzések nem mindig szerkesztetten követik egymást, ha mégis egy témát járok körül, azt jelzem.

Figyelj rá, hogy egy ilyen blog esetében nagyon reális annak a veszélye, hogy túlzottan az imádság technikájára kezdesz koncentrálni. Lassan kialakulhat benned a hozzáállás, hogy igazából a cél az, hogy jól megtanuld a technikát. Csakhogy nem ez a cél. A cél: Isten. Ebben különbözik a keresztény imádság a jógától, a keleti meditációtól, és minden mástól. Nem fog működni az ima csak azért, mert jól csinálod. Szükség van Isten kegyelmére, aki válaszol az imádra. Nem kényszerítheted ki a válaszát, de előkészítheted a szíved, hogy képes legyél meghallani. A keresztény imádság célja tehát, hogy kapcsolatot vegyen fel egy élő és önálló személlyel, Istennel. Ezért ha úgy érzed, hogy túlzottan a technikára koncentrálsz, esetleg elkeserítenek a nehézségek, egy ponton tudnod kell elengedni mindent, amit addig megtanultál. Ha akadályoz a technika, akkor engedd el az érzést, hogy jól akarod csinálni, csak egyszerűen figyelj Istenre. Az imádságban Ő az igazi vezetőd. Hiszen nem csak te keresed az utat Őhozzá, hanem Ő is tehozzád. Még egyszer hangsúlyozom: ne a módszer tökéletesítése legyen a célod, hanem maga Isten.

Ne feledd: az imádság - vállalás. Döntened kell, hogy fontos-e számodra. Ha igen, minden bizonnyal minden nap le kell mondanod valami másról, hogy azt az időt az imára szánd. Magától és véletlenül nem fog történni semmi. De ha hűségesen kitartasz, tapasztalni fogod Isten kegyelmének kiáradását az életedre. A bűn hatalma fokozatosan megtörik, a kísértések gyengülnek, és lassan megkülönböztetés nélkül tudsz majd szeretni.

Keresd tehát Istent, ne legyen semmi sem fontosabb az életedben ennél! Mert csak azok találják meg, akik igazán keresik őt.

2010. december 18.

Alapvetően három fajta emberrel találkoztam:

nincs kapcsolata Istennel
fanatikus kapcsolata van Istennel
élő kapcsolata van Istennel

Az első egyáltalán nem, vagy csak ritkán imádkozik, és amikor elmegy misére, általában nem figyel oda. Gyónni régen volt már, nem is nagyon tudja, hogy mit kéne megbánnia. Az ilyen típusú ember lassan eljut a kérdésig: "minek járjak misére, ha úgysem történik semmi?" Aztán lassan tényleg elhagyja a szentségi életet, és a lelke észrevétlenül elsorvad.

A második általában megélt valamilyen istenélményt, és ahhoz, vagy legalábbis az emlékéhez ragaszkodik. Nem meri elengedni, fél, hogy nem lesz újabb tapasztalata. Felépít egy istenképet, és azt semmi áron sem engedi el. Az imaéletén/hitgyakorlatán nem mer változtatni, még ha érzi is, hogy valami nem működik. Az ilyen ember általában nagyon aggályos a hit dolgait illetően, ezért a lelkiismerete sem működik igazán jól. Könnyen bűnnek vél olyan dolgokat, amelyek nem azok, közben a szeretetlenség bűnébe esik. Emellett pedig elveszíti a közvetlen kapcsolatot Istennel.

A harmadik élő istenkapcsolattal rendelkezik, ami dinamikus. Mint két földi személy esetében: vannak időszakok, amikor nagyon közel vagyunk egymáshoz, egy-egy élmény, esemény összeköt, aztán jönnek olyan napok, vagy akár hetek, amikor távolabb kerülünk, de tudunk egymásról, és úgy élünk, hogy a másik, a másikkal való kapcsolat része az életünknek, meghatározza a viselkedésünket, döntéseinket. Az ilyen ember mindennapi életében fontos helyet foglal el az imádság és Isten igéjének olvasása. Szentségi életét komolyan gyakorolja, hetente többször eljár szentmisére, és mivel lelkiismerete kifinomult, gyakran jár gyónni. A hite nem stagnál, hanem lépésről lépésre fejlődik.