Azt hiszem csak az jut el a bensőséges imáig, aki szívének rejtett sötétségeivel szembe tud nézni, és Isten előtt fel tudja tárni őket. Ha találkoztál saját sebeiddel, és megtapasztalod, hogy Isten mindezek ellenére mennyire túláradóan szeret, akkor tudsz mások gyöngeségeire is irgalommal nézni. Ez segít tehát az igazi szeretetre és megbocsátásra. És ez segít arra is, hogy egyedül Istenben bízzál. Hiszen tapasztalod, hogy saját erődből a legegyszerűbb bűnnel sem tudsz megbirkózni. Ne légy tehát gőgös, hanem bízd magad Istenre!

A Szentírásban, az igazságtalan szolga példabeszédében, Jézus arról tanít, hogy megbocsátani annyi, mint nagyvonalúan elengedni a másik fél tartozását. Minden megbocsátásban elengeded az igazsághoz való jogodat. Ezt meg tudod tenni akkor is, ha a másik nem kér bocsánatot. Tehát ne azért tedd, mert megérdemli és ne is azért, mert kapsz valamit cserébe. Hanem azért, mert te magad is megtapasztaltad Isten nagyvonalú megbocsátását. Ne feledd azonban, hogy a történet végén a szolgát azért éri urának büntetése, mert ő erre a nagyvonalúságra nem volt hajlandó. Ha nem bocsátasz meg, nem csak a büntetést kockáztatod, hanem elveszíted a kapcsolatot Istennel, aki életed értelme és egyetlen öröme.

Az ima csak üres szócséplés, ha nem hiszed a szívedben, hogy van egy személyes Isten, aki meghallgat, és akivel kapcsolatot lehet létesíteni. Indítsd fel magadban ezt a hitet! A bensőséges imához vezető út ebből a hitből és az elhatározásodból áll, hogy mindvégig kitartasz.

Ha meggyőződtél róla, hogy pusztába kerültél, két dolgot ne tegyél: egyrészt ne add fel. Tudom, hogy sokszor hangsúlyozom, de a lelkiéletben azok rekednek meg leggyakrabban, akik bármilyen okból feladják. Legtöbbször az a baj, hogy nem ismerik fel, hogy pusztába kerültek, és azt hiszik, hogy Isten magukra hagyta őket, számukra nem lehetséges az imádságos élet. Ha nem adod fel, bármi is az oka annak, hogy megrekedt a fejlődésed, egyszer tovább fogsz lendülni. Isten ugyanis maga is akarja az előmeneteledet, nem hagy magadra. A másik, amit kerülnöd kell, hasonló ehhez: ne szabj határidőt se magadnak, se Istennek. Ha a lelki előmeneteledet szigorúan megtervezed előre, meghatározod az időpontokat, akkor el fogsz keseredni, ha mégsem akaratod szerint történnek a dolgok. Egészen bíznod kell Istenben, ő a mestered! Bízd Rá, hogy mikor milyen ajándékot ad, te pedig törekedj az imára, ne legyen más dolgod!

Az Istenről való gondolkodást ne keverd össze az imádsággal!

Időnként írok neked a pusztáról, mert ez fontos és gyakori tapasztalata a lelkiéletnek. Ahogy a zsidó nép negyven évet kellett vándoroljon a pusztában, mielőtt az Egyiptomból való kiszabadulás után beléphetett az ígéret földjére, úgy neked is hosszú az út az Istennel egyesült életig. Ez az út tartalmaz lelki örömöket, istenélményeket, találkozásokat és olyan időszakokat is, amikor az ima látszólag gyümölcstelen. Nagyon fontos azonban, hogy megvizsgáld és megkülönböztesd a puszta tapasztalatát a bűnök miatt halott lélek tapasztalatától. Mindkettő távolságot él meg Istentől, de míg az egyiket Isten valójában féltőn óvja és vezeti, addig a másik - saját elhatározásából - Isten nélkül él. Vizsgáld meg az életed, hogy nem uralkodik-e rajta a bűn. Ha igen, akkor itt az ideje magadat egészen és kompromisszumok nélkül Isten kezébe helyezni. Komoly bűnbánat után keress egy alkalmat, amikor őszinte imában átadod az életed Teremtődnek. Látszólag apró, talán rövid gesztus ez, és nem is a külsőségek teszik naggyá, hanem az, ha egészen - a lelked mélyéig - komolyan gondolod.

Nagyon fontos, hogy az imaéleted ne függjön a pillanatnyi hangulatodtól! Határozd el, hogy minden nap komolyan fogsz időt szánni az imára, és amikor leülsz imádkozni, előre döntsd el, hogy hány percet töltesz Istennel. Ettől pedig ima közben ne térj el, akkor sem, ha nehezedre esik koncentrálni, és megmaradni az imában!

Praktikus segítség, ha vezetsz lelkinaplót. Ebbe ne azt írd, hogy mi történt veled aznap, hanem a lelki életed eseményeit. A vállalásaidat, tehát, hogy milyen elhatározást tettél, milyen imát próbáltál ki, és milyen volt ezekről a tapasztalatod. Vezesd, hogy mit tapasztaltál ima közben, akkor is, ha nem tapasztaltál semmit. Hosszú távon lesz segítségedre abban, hogy lásd: miben fejlődsz, és mire kell jobban odafigyelned. Hónapokkal később jó lesz visszaolvasni, hogy valami, ami régen gondot okozott, ma már meg se kottyan, vagy éppen: ami most zavar, már hónapok óta nem szűnik. Ez utóbbi esetben jó figyelmeztetés lesz számodra, hogy más úton keresd a megoldást, mint eddig.

A napló tehát abban segít, hogy a lelkiéletedet tudatosabban éld, ne pedig ötletszerűen.

A puszta tapasztalata, a sikertelenség, elhagyatottság érzése fontos szerepet tölt be a lelkiéletben. Ha Isten vezet el ide, akkor azért teszi, hogy megerősödj, és megújuljon a bizalmad Benne. Egyszóval: ezzel segít, hogy felnőj a hitben. Ekkor ne hagyd abba az imádságot, és ne hagyd el a rendszeres gyónást és áldozást! Ha ugyanis ezeket elhagyod, olyan leszel, mint az a vándor, aki a sivatagban - bár tudja, hogy közel az oázis - mégis elhagyja magát, leül, és nem megy tovább.

Isten a csendben szólal meg. Ha nem hallod, halkítsd le az életed!